Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

A Jurispedia wikiből

Miskolci Egyetem
Állam- és Jogtudományi Kar
(ME ÁJK)
Logó Copyright
Alapítva 1981
Hely Miskolc, Egyetemváros
Tantestület
Hallgatók
Dékán Prof. Dr. Szabó Miklós
Postacím 3515 Miskolc-Egyetemváros
Telefonszám (46) 565 171
Fax (46) 367 933
E-mail
Honlap www.jogikar.uni-miskolc.hu
Térkép

Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Tartalomjegyzék

A kar múltja

Bár a jelenleg fennálló Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar nem tekinti szervezeti elődjének a Miskolci Jogakadémiát, az alábbiakban mégis ejteni fogok erről pár keresetlen szót, mert Miskolc szerves részének tekinti, múltja egy szóra érdemes darabkájának.

Miskolci Jogakadémia (1919-1949)

A Miskolci Jogakadémia elődje az Eperjesi Jogakadémia volt. Eperjes Magyarországhoz tartozott, a Felvidéken található, melyet 1919-ben elcsatoltak tőlünk, s az akkori csehszlovák közoktatásügyi referens, Stefanek Antal egy ülésen kijelentette, hogy nem kívánják tovább működtetni a jogakadémiát, de nem látnak kivetnivalót abban, ha áttelepítik a csonka országgá lett Magyarországra. Mikler Károly a Kollégium jogi fakultásának dékánja rögtön bele is vágott az előkészületekbe. Az áttelepítésnek Kassát választották helyszínül, ám hamar kiderült, hogy az sem marad meg Magyarország népének, így döntöttek Miskolc mellett. Miskolc régóta vágyott már egy saját egyetemre, ezért Mikler Károly nagyvonalú ajánlatot tudott kieszközölni a városvezetéstől. Az ideiglenes átköltözés terve csakhamar elhagyta az "ideiglenes" szócskát. A városba a dékán 1919. március 10-én érkezett meg. Március 18-án a Reggeli Hírlap már azt írta, hogy a dékáni hivatal fogadja az utólag jelentkezni szándékozó leendő hallgatóságot. A tanárok átköltözésével pedig az oktatás a rendes medrében folyhatott tovább.

A kialakuló politikai változások következtében egy 1919. március 31-én kelt közoktatásügyi népbiztosi rendelet értelmében a proletárállam szüneteltette a jogi vizsgáztatást az ország minden jogi karán, beleértve a jogakadémiát is. Azonban az előadásokat március végétől kezdve folyamatosan tartották, de számos nehézséggel kellett szembesülniük, mely időről időre igen nehézkessé tette az oktatást. A miskolci vörös haderő parancsnoksága elrendelte, hogy a jogakadémia tanári kara "öntudatosító szociológiai előadásokat" tartsanak az altisztek és a tisztek részére. Április 26-án, miután a tanári kar nem tett eleget a kérésnek, a katonai parancsnok személyesen adott hangot a követelésének, mire a tanári kar elhagyta Miskolcot, és csak azután tértek vissza, hogy megbukott a proletárdiktatúra.

Olybá tűnt, minden akadály elhárult az oktatás elől, ám a húszas évek eleje újabb kihívásokat tartogattak. Nevezetesen az állam meg akarta vonni az államsegélyeket a jogakadémiáktól, mely elsorvaszthatta volna a magyarországi egyházi jogi oktatást. A hátterében az állt, hogy Klebelsberg Kunó akkori kultuszminiszter az egyházi jogi oktatást még elvi szinten sem kívánta támogatni. Itt is csak Miskolc városvezetésének közbenjárása tudta megmenteni a miskolci jogakadémiát.

Mikler Károly 1923. szeptember 20-i lemondását követően utódául Bruckner Győzőt nevezték ki, akit tudományos munkásságáért 1926-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották.

Az 1930-as években két erőtlen kísérletet tettek a jogi főiskolák felszámolására, először 1932-ben. Akkor az egyház hathatós közbenjárására a kultuszminisztérium visszavonta a javaslatát. 1936-ban újabb gyönge kísérletet tettek, melyet rutinosan hárítottak el újfent. Nem volt ilyen szerencséjük 1940-ben. Az 1940:XXVIII törvénycikk, amely a "Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem újjászervezéséről és a Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetem felállításáról" rendelkezett, megszületett. Eszerint a jogakadémiák csupán a tudományegyetemek tematikáját követve és azt is csak az első két évig tarthatják meg az előadásokat. Ezt követően van módja a hallgatóságnak a további tanulmányaikat folytatva jelentkezni az egyetemek jogi karának harmadik évfolyamára. Ebbe viszont nem törődtek bele az érintettek. Az 1939. évi II. törvénycikkely 168.§ szakaszára hivatkozva kérték, hogy kultuszminiszter tegyen kivételt, amelyet ő meg is tett. Így újra négyéves képzéssé alakult vissza a jogakadémia.

A II. világháború előszele sok göröngyöt görgetett az oktatás elé. 1944-ben Bruckner Győző betegségre hivatkozva lemondott, az állandó légi készültség miatt a tanítás nem volt zökkenőmentes. 1945. október 25-én a nyilas Rajnis Ferenc kultuszminiszter bezáratta az egyetemeket, illetve főiskolákat.

A háborús események után Turóczy Zoltán püspök Zsedényi Bélát bízta meg a jogakadémia ügyének vitelével. A testület nagyarányú személyi változtatásokat tervezett. Többek között esti tanfolyamokat hirdettek meg. A dékánválasztáson Zelenka István nyerte el a tisztséget. Ekkoriban merült fel a miskolci Kossuth Lajos Tudományegyetem gondolata, mely magába foglalta volna a jogakadémián túl is az összes Miskolcra menekült felsőoktatási intézményt, mint például a soproni bánya, kohó, erdőmérnöki és evangélikus fakultás. Ebből a tervből azonban nem lett semmi, sőt, a jogakadémia működése megint veszélybe került. 1946. március 21-én a vallás és közoktatásügyi miniszter értekezletet hívott össze, melyen Zsedényi Béla képviselte az evangélikus egyházat. Kubinszky Lajos miniszteri tanácsos azokra a kérdésekre kereste a választ, hogy szükség van-e a négy jogi karon kívül még jogakadémiára, ha igen, azok megfelelő színvonalú oktatást tudnak-e biztosítani, illetve az egyház meg a város tovább támogatná-e a jogakadémiákat. Az oktatást tovább folyhatott, de 1946 utáni fejlemények nyilvánvalóvá tették, hogy világi pályára oktatni a fiatalokat egyházi befolyással nem sokáig tartható fenn. 1948. június 16-án Bognár József terjesztett fel egy a jogakadémiák (illetve minden nem állami iskola) államosítását célzó javaslatot. Ennek eredményeképpen az 1948:XXXIII törvénycikkely, valamint 198.966/1948 (VI.1.) számú Okm. rendelet alapján az állam átvette a jogakadémiát.

Az államosított jogakadémia ez év június 30-án kezdte meg a működését, de - Bruckner Győző véleménye szerint - teljesen háttérbe szorult a Miskolcon kiépülű műegyetem mellett. A kegyelemdöfést a 4105/1949. számú kormányrendelet jelentette, mely a tanév befejezésével elrendelte a jogakadémiák bezáratását.

Jogi kar Miskolcon (1981-)

A miskolci jogi oktatás felelevenítésének gondolata az 1970-es évek elején Novák István fejéből pattant ki. Noha, korábban is folyt Miskolcon jogi képzés, azt az ELTE kihelyezett tagozata látta el.
Részlet Lévay Miklóstól a miskolci jogi karról
Az ötlet mellett szólt, hogy nem volt egyetlen más olyan értelmiségi szakma, mint a jogász, mely ennyire kiöregedőben lett volna. A jogászok átlag életkora 53 év körül alakult, mely egy jó évtizeddel volt magasabb más értelmiségi csoportokénál. Az újabb jogi kar mellett szólt, hogy sokan esti tagozaton második diplomának szánták a jogi diplomát, s így nem a kezdő jogászi álláshelyeket töltötték be, ahol pedig a legnagyobb hiány alakult ki. Harmadik érvként a jogászi szakma elnőiesedése hozható fel. A nők kedvezőbb nyugdíj-korhatári besorolást kaptak, mely tovább növelte a szakemberhiányt. Negyedikként a társadalmi mobilitás elmaradottsága, illetve az a tény, hogy a fővárosban képezték ki a leendő jogászok 53%-át, hátrányosan érintette a vidéket. Eme előzményeket alapul véve, 1976-ban az Állami Tervbizottság döntött az egyetemek távlati fejlesztéséről. Az Oktatási Minisztérium által felállított bizottság egy északkelet-magyarországi jogi kar létrehozása mellett tört lándzsát. Az előterjesztést 1978. december 4-én született meg a negyedik jogi kar felállításáról. Első helyszínként Debrecen jött számításba, mert 1949-ig volt jogászképzés ott is. Amiért mégis Miskolc mellett döntöttek, anyagi okokra vezethető vissza. Túlságosan nagy beruházást kellett volna megvalósítani, míg Miskolcon majdnem minden feltétel adott volt a Nehézipari Műszaki Egyetemen.

1980. január 31-én Gönczöl Katalin főelőadó már miskolci jogászképzés szervezésével kapcsolatos feladatokról állított össze konkrét javaslatot. A képzés intézeti keretek között zajlott eleinte, később - miután több évfolyam is volt - lehetett karrá szervezni a jogi oktatási tevékenységet. Kratochwill Ferenc miniszteri biztossá kinevezett egyetemi docens döntése értelmében egy karközi bizottság látja el az elvi és szakmai igazgatást. "A karközi bizottság feladata az oktatói alkalmassági követelmények érvényesülésének ellenőrzése, a vezető oktatók kiválasztása, a szervezeti kérdésekben történő állásfoglalás volt. A bizottság elnöke Király Tibor, a társkarokat Ádám Antal, Benedek Ferenc, Mádl Ferenc, Németh János, Schmidt Péter, Szentpéteri István, Veres József képviselte. Az MTA Kulcsár Kálmánt és Peschka Vilmost, az Igazságügyi Minisztérium Petrik Ferencet, az oktatásügyi főhatóság Gönczöl Katalint delegálta." Az intézet első tanszékei a következők voltak: Jogtörténeti és jogelméleti tanszék, Civilisztikai tudományok tanszéke, Bűnügyi tudományok tanszéke és Államtudományi tanszék. Elsőként a Jogtörténeti és jogelméleti tanszék alakult meg. 1981. március 1-vel Bányai László, Ijjas József, április 1-től Kállay István, Bihari Mihály tölthettek be oktatói állást, július 1-vel Kahler Frigyes, Stipta István és Szabó Miklós lettek oktatók, július 15-től Lakos Zsuzsa vállalhatott előadói munkát. A tanszéki állások betöltésére 1981. július 1-től folyamatosan került sor. Elsők között nevezték ki tanszékvezetőnek Horváth Tibor egyetemi tanárt, Kalas Tibor egyetemi docenst és Ruszoly József egyetemi docenst. 1981. szeptember ötödikén az ELTÉ-től kölcsönzött tanterv szerint indult el a képzés 123 hallgatóval. Nem telt el teljes egy év, az Egyetemi Tanács 1982. május 27-én döntött arról, hogy több változtatást is beépítenek a tantervbe. Erősítették a gyakorlati foglalkozásokat például családi jogból, bővített óraszámmal szerepeltették a filozófiát, a polgári jogi gyakorlatot.

1983. szeptember 1-e nagy nap volt a jogi intézet számára. Ettől a naptól kezdve a Minisztertanács 1027/1983. (VII. 12.) számú határozatával karrá alakult át, és az ezt követő időszakban a kar belső szervezeti rendszere is átalakulásokon ment keresztül. A kari tanács még ennek az évnek a végén, november 16-án négy intézet felállításáról rendelkezett, ezek a következők: Államtudományi Intézet (Államigazgatási jogi, Államjogi és Nemzetközi jogi valamint Pénzügyi jogi és statisztikai tanszékből tevődött össze), a Bűnügyi Tudományok Intézete (Büntetőjogi és kriminológiai, valamint Büntető eljárásjogi és kriminalisztikai tanszékből állt), a Civilisztikai Tudományok Intézete (ami alá a Polgári jogi tanszék, a Polgári eljárásjogi és Nemzetközimagánjogi tanszék és a Munkajogi és szövetkezeti jogi tanszék szerveződött), a Jogtörténeti és Jogelméleti Intézet (Jogtörténeti és Római jogi Tanszékbol, valamint Állam- és Jogelméleti Tanszékbol állt). De az 1986. december 16-i ülésen megváltoztatták a döntést.

1989. március 29-én a kari tanács első ízben kísérelte meg a tanterv radikális átalakítását. Az új tanterv rendelkezett arról, hogy a kötelező óraszámok felső korlátja 30 lenne, megszűntették a kötelező orosz nyelv oktatását, kiiktatták a tanrendből a marxista tantárgyakat, melyek helyébe filozófia, politikaelmélet és közigazgatási alapismeretek kerültek.

1993-ban az akkreditációs bizottság „A magyar állam és jogrendszer, jogtudomány továbbfejlesztése, különös tekintettel az európai jogfejlődési tendenciákra” című doktori programot 1993. szeptember 29-i ülésén akkreditálta, így október 1-vel elindulhatott a doktoranduszképzés.

2006-ban ünnepelte a kar fennállásának 25-ik évfordulóját, melyet nem kevésbé tett örömtelivé, hogy a Magyar Akkreditáció Bizottság a jogi karok közül egyedüliként adta át mind a jogász szak, mind a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola részére a "Kiválósági hely" címet.

Hagyományőrzés

A jogászképzés megindításával párhuzamosan vette kezdetét az - elsősorban - selmeci hagyományok átvétele. Megjelentek a szakestélyek (melyből kezdetben évente kettő volt), a valétálás. 1991-ben, tíz évvel a jogi kar alapítása után, felállt a diákhagyományokért felelős Jogász Valéta Bizottság, de munkássága igazán csak 1993-ban kezdett kibontakozni. Ekkor határozták el, hogy a selmeci hagyományok rendszerét megfelelő változtatások bevezetése után meghonosítják a jogászok körében. A kifejezetten ezért alakult Valéta Bizottság tagjai több évfolyam hallgatói közül kerültek ki, kiket az évfolyam által delegált kari gyűlés választott meg figyelemmel arra, hogy legalább egy hölgy legyen közöttük. Manapság a végzős hallgatók választják a Valétaelnöki poszt jogosult viselőjét.

Bacskay Antal Valétaelnök által meghonosított egyik szokás a Jogólya volt. A kezdeti időkben az elsőéves joghallgatók köszöntésére tartott rendezvény volt, melyen az ünnepélyes keretek között zajló eskütétel után fogadták a hallgatókat az egyetemi polgárai közé. Manapság ez a Gólyatáborban zajlik le, míg a Jogólya a másodéves kollégák által az elsőéveseknek szervezett tréfás vetélkedővé vált.

A Studili egy kikopással fenyegetett szokás, melyet újabban Kolik közti vetélkedőnek hívnak, s a kollégiumok közti barátságos megmérettetést takarja.

A Bolondballagás, avagy más néven pezsgős ballagás a végzősök felszabadult búcsúzása az egyetemtől, mely zenés-táncos mulattsággal zárult, de ilyet nem rendeztek az utóbbi időben.

A karnak saját szalagja van, melyen feltüntetik az egyetem és a kar nevét, a címert, valamint az egyetem elkezdésének és befejezésének évét. A szalag szine - mely egyben a karon hivatalos szín - a sötétzöld.

A miskolci jogászok körében az egyenruha egyedi, nem hasonlítható a többi kar sajátjáéhoz. A derékban karcsúsított, sújtásokkal díszített és jurátusnak hívott egyenruhát 2002. november 29-én avatták fel.

A Jogász Gyűrűt hivatalosan 2003. március 7-én alapították meg. Alakja egy hatszögű 14 karátos aranyból készített pecsétgyűrű. A zöld tűzzománc mezőben az ME felírás fog közre egy szakaszjelet. A gyűrű hitelességét, illetve a viseléshez eredő jogot a belső paláston található végzési szám mutatja.

Az Eperjesi Jogakadémia hagyományait se feledve, újra felelevenítette a kar a Jogászmárciust, melyet első alkalommal 2003. március 4-7-e között rendeztek meg. Ez alkalommal különféle kulturális programok és szórakoztató rendezvények gazdag kínálata tárul a jogászok elé a HÖK és a Jogász Örökbarát Egyesület (JÖBE) közreműködésével. A rendezvénysorozat fináléja a Gyűrű- és Kupaavató Szakestély.

A JÖBE 1999. decemberében kezdte meg a működését az E/1-es kollégiumban, s nagy szerepet játszik a diákhagyományok őrzésében. Az egyesület zártkörű, tagjai csak a selmeci hagyományok szellemében megkeresztelt miskolci joghallgatók lehetnek. Az egyesület szervezésében tartott szakesten 2003. feburár 28-án főztek először jogászok krampampulit, ez pedig a második jogász krampács volt. A elnevezése Justita vére.

Dékánok

  • 1981-1984. között Kratochwill Ferenc
  • 1984-1990. között Horváth Tibor
  • 1990-1993. között Novotni Zoltán
  • 1993-2000. között Kalas Tibor
  • 2000-2004. között Lévay Miklós
  • 2004-től fogva Szabó Miklós

Forrás

  • Bruckner Győző: A Miskolci Jogakadémia múltja és kultúrmunkássága 1919-1949, Miskolc, 1996.
  • Szekeres Áron (szerk.): bALEKKALAUZ, Miskolc, 2006.

Külső hivatkozások