Cesare Beccaria
A Jurispedia wikiből
{{#css:
- left {
float:left;
} .photos {
float:right;
width:180px;
margin-bottom:5px;
clear:right;
} }}
| Felvett név | nincs |
| Születési név | Cesare Beccaria |
| Titulus | gróf |
| Született | Milánó, 1734. március 15. |
| Elhalálozott | Milánó, 1794. november 28. |
| Életének helyszínei | Milánó, Párizs |
| Tanulmányai | A pármai Nemesek Kollégiuma, páviai egyetem |
| Foglalkozás | jogász |
| Munkássága | A bűnökről és a büntetésekről, Milánó pénzügyi zavarainak orvoslására 1762-ben, Il Caffé, Constitutio Criminalis Josephina, Kutatások a stílus természetéről, A közgazdaságtan elemei, |
| Munkahelyek | 1768 - Scuole Palatine politikai-gazdasági professzora; 1771- legfelsőbb gazdasági tanács tagja; 1777 - megyei pénzügyi bíró és a pénzügyi reformbizottság tagja |
| Családi állapot | nős, két leány apja, második házasságából egy fiú gyermeket nemzett |
| Anyanyelv | olasz |
| Beszélt nyelvek | nincs adat |
| Életútja | 1734. március 15-én született Milánóban egy arisztokrata család legidősebb sarjaként. Jezsuita oktatást kapott, az oklevelét 1758-ban szerezte meg.
1761-ben a szülei akarata ellenére feleségül vette Teresa di Blasco-t. Ebben az időszakban szoros barátságot ápolt két testvérrel: Pietro és Alessandro Verrivel, akikkel közösen alapították meg később az Öklök akadémiája társaságot. Ez a szervezet "a pazarló és könyörtelen háborúk, a gazdasági rendellenességek, a bürokratikus zsarnokság, a vallásos szűklátókörűség és az álokoskodás elleni fellépésnek szentelte fennmaradását"[1]. Ennek hatására ismerkedett meg Beccaria a francia és angol szerzők (különösen Hobbes, Hume, Diderot, Helvetius, Rousseau, Montesquieu) munkásságával, és amíg ő nagyon kevesett szólt, tanulmányokat írt, melyekre a barátai kérték fel. Első nyilvánosságra hozott műve a "Milánó pénzügyi zavarainak orvoslására 1762-ben"[2]. Ám nem ez volt a legkeresettebb műve. A legtöbbet idézet tanulmánya - amely miatt ez a szócikk is megszületett - a "Dei delitti e delle pene", avagy magyarul "A bűnökről és a büntetésekről" című szerzeménye. Ez sem jöhetett volna létre a barátai közreműködése, támogatása nélkül. Az új tanulmánya 1764-ben került a nyilvánosság elé, bár nevét nem adta hozzá félve a politikai retorzióktól. Miután világossá vált, hogy nem kell megtorlásoktól rettegnie, újra kiadta ezúttal viszont a neve felvállalásával tette közzé. A mű fogadtatására leginkább a szkepticizmus volt jellemző. Kevesen tudták elhinni, hogy egy eleddig ismeretlen szerző képes ilyen felvilágosult gondolatokat papírra vetni és megjelentetni. Ámbátor Nagy Katalin orosz cárnő és Mária Terézia az Osztrák-Magyar Monarchia feje nyilvánosan elismeréssel adózott a szerzőnek, és olyan híres-neves gondolkodók idézték a művét, mint amilyen Voltaire, Thomas Jefferson vagy John Adams. Számos nyelvre lefordították, de az első magyar kiadásra csak 1843-ban került sor. A sorok írásakor a legutóbbi - magyar - megjelenését az Eötvös kiadó 1998-ban vállalta fel, tehát már tíz esztendeje. A franciák kitörő örömmel fogadták a tanulmányt és Párizsba hívták az elismerté lett szerzőt, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem illik a francia értelmiségiek társaságába. Gyermeteg félkegyelműnek tartották, gerinctelennek, aki nem képes előbújni az anyja szoknyája mögül[3]. Elhagyta Párizst, és eltávolodott a korábbi barátaitól is. Megszünt az akadémia tagja lenni, mely örökre elhallgattatta benne sikeres szerzőt. Ausztriában telepedett le, ahol a közigazgatásban vállalt munkát. Itt kevéssé ismerték. 1794-ben halt meg, november huszonnyolcadikán. |
