A bűnökről és a büntetésekről:43

A Jurispedia wikiből

«A tudományokról Tartalomjegyzék A jutalmakról»
A szócikk más nyelvről lett lefordítva, ezért aki magabiztos jártassággal bír az adott nyelvben, leellenőrizhetné a tartalmi helyességet. Az alkotás internetes forrása itt található.

A bírákról

A bűncselekmények elkövetésének másik megelőzési módja, hogy a bírákat a törvények betartásában, nem pedig a megszegésében tesszük érdekelté.

Minél nagyobb azoknak a száma, akik a bíróságot alkotják, annál kisebb a korrupció veszélye, mert a megkísérlése sokkal nehezebbé válik, valamint minden egyes személy befolyása és hatalma arányosan kisebb lesz. Ha az uralkodó a pompájával, a rendeleteinek szigorúságával, valamint azzal, hogy nem hallgatja meg az elnyomottak panaszait, arra szoktatja az alattvalókat, hogy jobban tiszteljék a bírákat, mint a törvényeket. Ők ebből a tiszteletből nagyobb hasznot húznak, de az egyéni és közbiztonság fizeti meg ennek az árát.