A bűnökről és a büntetésekről:3
A Jurispedia wikiből
| «A büntetéshez való jogról | Tartalomjegyzék | A törvények értelmezéséről» |
 | A szócikk más nyelvről lett lefordítva, ezért aki magabiztos jártassággal bír az adott nyelvben, leellenőrizhetné a tartalmi helyességet. Az alkotás internetes forrása itt található. |
A következményekről
Egyedül a törvények határozhatnak meg az elkövetett bűncselekmények után büntetést; és a büntetések törvénybe foglalása kizárólag a törvényhozó hatáskörébe tartozik, aki a társadalmi szerződéssel egyesített társadalmat képviseli. Egyetlen bíró sem (aki maga is a társadalom egyik tagja) büntetheti igazságosan ugyanannak a társadalomnak egy másik tagját, melyet nem a törvény rendelt el. De a törvények által megszabott mértéket meghaladó büntetési tétel is szankció és egy másik büntetés. Ebből következik, hogy egy bíró a buzgalom vagy a közjó látszatát keltve sem szabhat ki súlyosabb büntetést, mint amelyet a törvény meghatároz.
Ha minden embert a társadalomhoz kötnénk, a társadalom is ugyanúgy kötve lenne hozzájuk a szerződések természetéből fakadóan, mely mindkét felet egyenlően kötelez. Ez a kötelem, mely a királyi tróntól a viskóig leér, és ugyanúgy köti a legmagasabb, mint a legalacsonyabb társadalmi réteget, nem jelent többet, mint azt, hogy ez mindenki érdeke, amelyről megállapodtak, és amely a legtöbb embernek kívánatos, hogy pontosan betartsák. Ennek a megállapodásnak a megszegése bárki által egyet jelent az anarchia megjelenésével.
Az uralkodó, aki magát a társadalmat testesíti meg, csakis általános érvényű törvényeket alkothat, melyek a társadalom minden egyes tagját kötik. De hogy ő ítélhesse meg, vajon megszegte-e valaki a társadalmi szerződést vagy sem, vagy hogy kiszabja az ezért járó büntetést, ez a jog már nem illeti meg, mert ha így lenne, a társadalom két részre szakadna. Az egyiket az uralkodó képviselné, akik a szerződésszegést hangoztatnák, míg a másik félhez azok tartoznának, akik tagadnák ezt. Szükséges tehát, hogy legyen egy harmadik fél, hogy eldönthessék a kérdést. Őt nevezzük bírónak, akinek a határozata ellen nem lehetne fellebbezni, és ez a határozat a tények egyszerű tagadását vagy állítását tartalmaznák.
Ha lehetne bizonyítani, hogy a büntetések kegyetlensége, habár nem közvetlenül ellentétes a közjóval vagy magának a bűncselekmények megelőzésének szándékával, de hasztalan, akkor is e kegyetlenség ellenkezne azokkal a jótékony erényekkel, melyek a megvilágosodás következményei és melyek arra indítják az uralkodót, hogy inkább a szabadság és boldogság államát óhajtsa kormányozni, semmint a rabszolgaságét. És szintúgy ellentétes lenne az igazsággal és a társadalmi szerződéssel.
